Jegyvásárlás

Múzeumakadémia | Az MTA és a Magyar Nemzeti Múzeum kapcsolata a 19. Században ( 2025.05.06. 17:00 )

Budapest - MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum

Szabadegyetem a Nemzeti Múzeumban

Az Akadémia alapításának 200. évfordulója jó alkalmat nyújt arra, hogy bemutathassuk a gróf Széchényi Ferenc és fia, István, „a legnagyobb magyar” által alapított két nemzeti intézmény szoros kapcsolatát. 

Az előadás megismerteti velünk először is az MTA alapításának azon előzményeit, amelyek a nemzet múzeumával összekötik. A Marczibányi-jutalom mellett ezek közül a legérdekesebb az első múzeumigazgató, Miller Jakab Ferdinánd 1809-ből származó javaslata, mely a Tudós 

Társaságot az összes tudományágban, de a Magyar Nemzeti Múzeum keretei között kívánta létrehozni. Ezt követően az is többször felmerült, hogy a létesítendő, majd a már működő Akadémia a múzeummal közös hajlékot kapjon. A reformkorban végül csak a Nemzeti Múzeum épülete épült fel, de még ezután is felmerült, hogy ehhez építenek hozzá egy olyan szárnyat, amelyben az MTA lelhet otthonra. Erre végül nem került sor, de arra igen, hogy a Tudós Társaság székházának felépüléséig számos alkalommal itt tartsa közgyűléseit és ünnepi rendezvényeit, valamint rendes osztályüléseit. Ez utóbbiak taglalása kapcsán az előadás kitér majd arra is, hogy milyen személyi összefonódások voltak a két intézmény között, azaz kik lettek a múzeumi tisztviselők közül akadémiai tagok és játszottak meghatározó szerepet az Akadémia vagy egyes osztályai működésében.

Az előadást Debreczeni-Droppán Béla, a Magyar Nemzeti Múzeum muzeológusa tartja. 

A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni a jegy megváltásával lehetséges. 

Ajánlott: felnőttek, nyugdíjasok

Jegyár: 1500 Ft/fő

Helyszín: Széchényi-terem

Felhívjuk figyelmüket, hogy Ruhatárunk a program ideje alatt nyitva tart, használata kötelező!  Továbbá felhívjuk figyelmüket, hogy a múzeum Jegypénztára 17:00-ig tart nyitva, ezután a helyszíni jegyvásárlás nem lehetséges a programra.

 

1.Időpont választás

2025. május 05. - 2025. május 11.

hétfő 05
kedd 06
szerda 07
csütörtök 08
péntek 09
szombat 10
vasárnap 11
NINCS KIVÁLASZTOTT IDŐPONT

Összesen: 0 Ft

Kosárba